Instant leves hideg napokra

Gyors, tápláló és egészséges

Könnyű most erről a receptről írni, mert épp most ettem meg, és nagyon jól érzem magam. Finom volt, tápláló, mégis könnyű és ízgazdag. Erre mondják azt, hogy azonnal vérré vált. Egy olyan levest készítettem ma, ami hatékonyan erősíti az immunrendszert, nem mellesleg gyorsan elkészül, és még finom is. Kell ennél több?

Egyszer csak mindig észrevesszük itthon, hogy sokkal kevesebbet eszünk, mint máskor. Feltűnően. Ma például ebből a levesből 2x ettem, és nagyon jól elvoltam vele. Először lencsével, aztán pedig tofuval készítettem. Ilyenkor mindig rájövök, hogy két évszak között vagyunk éppen. Úgy három éve bevezettük, hogy az évszakok között egyszerű és könnyű vegán étrendet viszünk. Mostanra már magától átkapcsol a test, és a betervezett könnyített étrendet magától elkezdi. Úgy tűnik erre rá lehet szokni...

Az évszakok közötti időszakokban érdemes egy kicsit egyszerűbben étkezni: a szezonális alapanyagokból készíteni olyan ételeket, amik nem terhelik meg az emésztőrendszert, mégis táplálóak. Most is épp egy ilyen időszakban vagyunk: az ősz és a tél határán. Az évszakokhoz igazodva ilyenkor mindig az aktuális alapanyagokból válogatunk: tavasszal sok zöldet eszünk, nyáron ízletes gyümölcsök és saláták, ősszel pedig levesek, gyökérzöldségek adják ilyenkor az étrendünk gerincét, amibe a főtt gabonákat és a hüvelyeseket is bevesszük. Van néhány állandó alapanyag, ami mindig szerepel a listán. Ilyen többek között a miszó is, ami több szempontból is nagyon praktikus.

A miszó vagy miso bármilyen egyszerű zöldséglevest igazi ízbombává varázsol, és még táplálóbbá tesz. A miszóval készített leves könnyű, mégis nagyon tápláló, egyszerre ad erőt és tisztít, emellett pedig az emésztést is segíti. Tökéletes étel az évszakok közötti időszakokra, amikor érdemes egyszerűbb étrenddel segíteni a test tisztulási folyamatait, miközben tápláló ételeket eszünk. A melegítő, könnyen emészthető és tápláló leves tökéletes hideg napokon, kezdődő megfázásoknál, vagy fáradtság, kimerültség esetén is.

A miszó egy hagyományos japán alapanyag, ahol évszázadok óta használják. (Eredetileg a kínai konyhából származik, csak ott másképp hívják.) A miszó vagy miso nem más mint egy fermentált, azaz erjesztett babkrém, amit levesek és szószok készítéséhez használunk. A természetes erjedési/fermentálódási folyamat során a fehérjék és szénhidrátok lebomlanak, és könnyen emészthető aminosavakká alakulnak át, melyek a miszót teljes értékű fehérjeforrássá teszik. Fontos, hogy jó minőségű, természetesen erjesztett miszót vásárolj, mert a természetesen fermentált miszót nem pasztörizálják, és így tele van aktív enzimekkel, ezáltal stimulálja az emésztést, táplálja az emésztőrendszert, tisztítja a testet.Többféle miszó létezik, nálunk a barnarizs-miszó, az árpa-miszó és a világos hatcho miszó a legelterjedtebb. A téli hónapokban inkább a sötétebb miszó-fajtákat válasszuk, mint amilyen a barnarizs-miszó. Ezeket hosszabban erjesztik. Magyarországon is többféle márkájú miszót lehet kapni, de a legelterjedtebb és legjobb minőségű a clearspring miszó.

MISZÓ/MISO HATÁSA

  • semleges hőhatású, sós-enyhén savanyú ízű alapanyag
  • kivezeti a mérgeket: méregtelenít, kivezeti a nehézfémeket és a méreganyagokat, segít alkohol és nikotin okozta méreganyag-felhalmozódás esetén
  • kivezeti a nedvességet és a nyálkát: tisztítja a Vért, magas koleszterinszint esetén, magas vérnyomás, túlsúly
  • magas a fehérje-, aminosav és aktív enzimtartalma

FONTOS! A miszó sós alapanyag, így az adagolásnál figyelj oda. Elkészítésnél a miszót ne forrald, hanem a recept szerint járj el: készítsd el a levesed, majd a leves levének egy részét keverd el a miszóval csomómentesre, és öntsd a kész leveshez. Ezután már ne forrald. Ez azért fontos, mert így az aktív enzimek nem pusztulnak el.

Ez az alapanyag-leírás a FELKÉSZÜLÉS A TÉLRE SZEZONÁLIS TISZTÍTÓKÚRA része. Így ismerkedünk meg a szezonális alapanyagok hatásaival. 

Tulajdonképpen a miszó úgy működik, mint az instant leves-alap: belekevered a kész zöldséglevesedbe, amibe tulajdonképpen bármilyen zöldség kerülhet, amit találsz éppen szezonálisan a piacon illetve otthon. Minden évszakban használható, és a zöldségkínálat alapján szezonálisan alakítható. Tavasszal spárgával és zöldekkel, ősszel pedig sok gyökérzöldséggel, főtt hüvelyessel vagy gabonával és zöldfűszerekkel. A könnyű levest főtt gabonával vagy hüvelyessel is tálalhatod, és ebben az esetben nem csak előételként szolgálhatod fel, hanem jól is lakhatsz tőle.

 

TÉLI MISZÓLEVES

4 főre

  • 2 evőkanál szezámolaj
  • ¼ közepes póréhagyma vagy 3 db újhagyma, félbe és vékony csíkokra vágva
  • 2 g friss gyömbér (3-4 vékony szelet), vékony csíkokra vagy apró kockára vágva
  • zöldségek szezonálisan és színesen: ősszel gyökérzöldségek és leveles zöldségek vegyesen
    • 3 közepes sárgarépa, vékony csíkokra vágva
    • 3 közepes fekete retek vagy ½ jégcsapretek, ketté majd vékony szeletekre (félhold alakúra) vágva
    • 4-6 levél zöld leveles kel vagy ¼ kínai kel vagy 1 fej pok choi, vékony csíkokra vágva
  • 1 liter alaplé lsd. alább
  • 1-2 evőkanál barnarizs-miszó, a mennyiség a kanál nagyságától nagyban függ. Először mindig próbáld meg kevesebbel, és ha nem elég ízes a levesed, adj hozzá még egy keveset.
  • 6-8 evőkanál főtt fekete lencse vagy főtt gabona vagy az alapléből a gomba
  • 1 nagy csokor zöldfűszer vegyesen: koriander, petrezselyemzöld, snidling, megmosva és felaprítva
    1. Egy lábasban melegítsd fel a szezámolajat, tedd bele a hagymát, és kevergetve 2-3 percig közepes lángon pirítsd. Adj hozzá kevés sót közben.
    2. Tedd hozzá a gyökérzöldségeket: sárgarépa, retek, kavard össze alaposan, és fedő alatt párold 5-7 percig közepes lángon.
    3. Öntsd fel 1 liter alaplével, forrald fel, majd fedő alatt főzd még pár percig, amíg a zöldségek megpuhulnak (de nem puhulnak túl).
    4. Tedd bele a leveles zöldségeket, az algát, a főtt lencsét vagy a gombát, és még főzd 1 percig. Vedd le a tűzről.
    5. Egy tányérkába tedd ki a miszót, szedj rá 1-2 szedőkanályni levest, és alaposan keverd el. Öntsd vissza a miszó-keveréket a leveshez, és keverd össze. Ekkor már ne forrald.
    6. Szedd ki tányérokba, és zöldfűszerekkel a tetején tálald.

    FONTOS! Ha marad levesed, akkor tárold a hűtőben, és amikor megmelegíted, ügyelj rá, hogy ne forrjon, mert a miszóban lévő aktív enzimek elpusztulnak.

    Ezt a receptet jól használhatod most a télre való felkészülés során a tested táplálására és tisztítására. Ha ebben segítségre van szükséged, itt találsz egy programot, ahol november 3-tól együtt, közösségben készülünk a télre. Tarts velünk!

    Alaplé

    Használhatsz egyszerű zöldségalaplvet, amit gyökérzöldségekből, fűszerekből főzöl. Ezt mindig tarts otthon pár üveggel a hűtőben, mert gyorsan készíthetsz belőle finom leveseket. 

    Készíthetsz azonban a miszó leveshez külön alaplevet algából és gombából. Így még autentikusabb és intenzívebb ízű lesz a levesed.

    • 1,2 liter víz
    • 1 maréknyi szárított gomba, pl. vargánya vagy 3 közepes fej shitake gomba
    • 1 darab kombu alga
    1. Egy lábasban főzd az algát és a szárított gombát alacsony lángon 45-60 percig.
    2. Ezután szűrd le, és fogd fel az alaplevet. Ez adja majd a levesed alapját.
    3. Az algát és a gombát vágd vékony csíkokra.